2010. július 25., vasárnap

Pilot: The Office 1x01

Már régen bele akartam lesni, mert ugye alapmű. Sőt több sztár is úgy nyilatkozott, hogy a „The Office” a kedvenc sorozata. Nagy várakozással tekintettem rá…tényleg.



Egy iroda hétköznapjaiba pillanthatunk bele, ahol közel sem felhőtlen a hangulat. A főnök azt hiszi jó fej, de nem. A dolgozók megpróbálnak megfelelni, de nagy a nyomás, egymást is idegesítik és megvannak a magánéleti problémáik. Sőt még leépítés is várható. Mindezt dokumentumfilmes formában kapjuk meg, kamerába beszélésekkel. Izgimi? Hát egy cseppet sem.

A színészek nagyon jól játszanak, ez tény. A karakterek viszont teljesen hétköznapian unalmasak, mert ez volt a cél. És itt vagyunk máris a problémánál. Ezt a sorozatot – és az iránta való nagy érdeklődést – nem értem. Általában egy ember azért ül le TV-t nézni, hogy kicsit kiszakadjon a saját életéből. Nézünk szuperhősöket, mindennapi hősöket akik rosszfiúkat kapnak el és életeket mentenek, szituációs komédiákat, nagy drámákat életről – halálról. Fikciókat amik kikapcsolnak. Ez a sorozat azonban pont ugyanarról szól ami elől menekülne az ember. Mi értelme ennek?
Ugyanis itt is hallgathatjuk a főnököt akit rühellünk, itt is leépíthetik bármelyik szereplőt és a munkahely szürke és személytelen. Ha vígjátéknak szánták, akkor közlöm nemhogy nem nevettem, de kifejezetten kínosan éreztem magam végig.

Ha élhetek a kifejezéssel, akkor úgy összegezném: ez egy zseniális alkotás. Szuperül megfogták a lényegét egy irodai munka emberre gyakorolt hatásának, sőt ezt éreztetik is a nézővel. Biztos vagyok benne, hogy nálam filmművészetben jártasabb emberek meglátnak egy csomó értéket a sorozatban amit avatatlan szemek nem vesznek észre. De nekem ez nézhetetlen.

Aki nézi (és véletlenül idetévedt) nyugodtan megírhatja, hogy mi tetszik neki benne, hogy később hogyan alakul a sztori és a hangulat. Magam részéről nem hiszem, hogy bárkit is bíztatni fogok a megtekintésére.

2 megjegyzés:

  1. Az Office tipikusan az a sorozat, amit a 2. évaddal kell elkezdeni nézni aztán, ha azt tetszik akkor az elsőt is meg lehet nézni, de akár el is felejtheted. Komédia lenne, de az első évadban ez csak elvétve sikerül, később sok változás történik. Adj egy próbát a 2. évadból pár résznek, bár a sztori alapvetően nem fog változni, de az írók hozzáállása és minden más is fog.

    Ihi

    VálaszTörlés
  2. Nos, nem mindenki irodában dolgozik...
    Ugyanilyen elvek alapján a kórházas sorozatok, vagy a bírósági-ügyvédi irodás sorozatok is hót unalmasak, - az orvosoknak, meg az ügyvédeknek.:)
    Talán a nyomozók se szeretik Helyszínelőket.

    VálaszTörlés