Pilot: The Office 1x01

Már régen bele akartam lesni, mert ugye alapmű. Sőt több sztár is úgy nyilatkozott, hogy a „The Office” a kedvenc sorozata. Nagy várakozással tekintettem rá…tényleg.

Egy iroda hétköznapjaiba pillanthatunk bele, ahol közel sem felhőtlen a hangulat. A főnök azt hiszi jó fej, de nem. A dolgozók megpróbálnak megfelelni, de nagy a nyomás, egymást is idegesítik és megvannak a magánéleti problémáik. Sőt még leépítés is várható. Mindezt dokumentumfilmes formában kapjuk meg, kamerába beszélésekkel. Izgimi? Hát egy cseppet sem.

A színészek nagyon jól játszanak, ez tény. A karakterek viszont teljesen hétköznapian unalmasak, mert ez volt a cél. És itt vagyunk máris a problémánál. Ezt a sorozatot – és az iránta való nagy érdeklődést – nem értem. Általában egy ember azért ül le TV-t nézni, hogy kicsit kiszakadjon a saját életéből. Nézünk szuperhősöket, mindennapi hősöket akik rosszfiúkat kapnak el és életeket mentenek, szituációs komédiákat, nagy drámákat életről – halálról. Fikciókat amik kikapcsolnak. Ez a sorozat azonban pont ugyanarról szól ami elől menekülne az ember. Mi értelme ennek?
Ugyanis itt is hallgathatjuk a főnököt akit rühellünk, itt is leépíthetik bármelyik szereplőt és a munkahely szürke és személytelen. Ha vígjátéknak szánták, akkor közlöm nemhogy nem nevettem, de kifejezetten kínosan éreztem magam végig.

Ha élhetek a kifejezéssel, akkor úgy összegezném: ez egy zseniális alkotás. Szuperül megfogták a lényegét egy irodai munka emberre gyakorolt hatásának, sőt ezt éreztetik is a nézővel. Biztos vagyok benne, hogy nálam filmművészetben jártasabb emberek meglátnak egy csomó értéket a sorozatban amit avatatlan szemek nem vesznek észre. De nekem ez nézhetetlen.

Aki nézi (és véletlenül idetévedt) nyugodtan megírhatja, hogy mi tetszik neki benne, hogy később hogyan alakul a sztori és a hangulat. Magam részéről nem hiszem, hogy bárkit is bíztatni fogok a megtekintésére.