2010. május 29., szombat

Eurovíziós Dalverseny 2010. (A döntő) - Live Blog

Hamarosan kezdődik a döntő, ahol 25 ország fogja megmérettetni a kreativitását. Én kíváncsian várom a már látott dalok újrajátszását és az alapító tagok üdvöskéit.

21:00
Egy Eurovíziós áttekintő klipet kapunk, és megérkezünk a stúdióba ahol vár minket a közönség...és Alexander Rybak. Aki (szerintem kicsit elcsúszva) hozta a tavalyi nyertes dalát.

21:06
Nah itt vannak már a műsvezek is (még mindig nem tudom ők kik is valójában...mind1).

21:10
Azerbaijan kezdett. Továbbra is bejön. És rájöttünk ő bizony Summer Glau-ra hasonlít.

21:14
Spain egyszerűen borzasztó volt. Egy cirkuszt akartak megeleveníteni...sikerült. Pont olyan szar volt, bocsánat.

21:18
Norway ránkzúdította a nyáltengert. Ez borzasztó énekileg is meg úgy mindenhogy. Nem értem miért ezt választotta pont a megrendező ország. Gáz.

21:21
Moldova Hidrogén Gyurija heves hegedülésbe kezdett. Hát ez a produkció továbbra is nagyon extrém...

21:26
Cyprus nagyon hallgatható és helyes a srác is, de továbbra is tartom hogy ez nem idevaló. Úgy értem ez egy átlagos hangulatos kis nóta, de nem az az áttörő produkció.

21:30
Bosnia & Herzegovina-nál továbbra is fura helyen van az első gitárszóló, de amúgy ez teljesen jó dal.

21:32
Belgiumból a pasi még mindig cute. Hmm..nyami. És még a szám is embertelen jó. Hát ez benne van a best of-ban az tuti.

21:37
Serbia még mindig üt. Egyszerűen a csávó annyira ufó kinéztű...és mellé a mulatós zene...hát ez üt.

21:42
Belarus: Hát most mit mondjak? Nekem most se tetszik. Csak a kosztüm a pozitívum a szárnyakkal.

21:46
Ireland jön. Hát uncsi. Szép, de ez kevés nekem.

21:50
Greece-nek nincs baja az energiatöbblet leadásával. Van pówer bőven. Még maga a koerográfia meg a tüzijáték is sokat dob rajta, de a dal akkor sem jó.

21:53
United Kingdom megint szart hozott. Bocsánat télleg, de ez megint egy dög unalmas valami volt.

21:58
Georgia még mindig tetszik. Klassz volt a végén a tűz is. Sztem ez erős produkció.

22:03
Minden elismerésem Turkey-nek. Ez vmi embertelen show volt. Igazi rock koncert hangulat, kiváló díszlet, a végén a csajok...ez úgy jó ahogy van.

22:08
Albania dala továbbra is nagyon fülbemászó. Tetszik. Igazán lendületes, csak kellett volna vmi díszlet vagy táncos a színpadra.

22:10
Iceland disco muzsikája nem nagy vmi. Hát nem fogott meg most se.

22:19
Bárki bármit mond, szerintem Ukraine dala jó. Pont azért mert nem valami hiteltelen mulatós disco fos. És a csaj tud énekelni.

22:22
Hát France hozhatott volna vmi franciásabbat. Inkább jött Pákó a karibi szigetekről. Nem vagyok oda a számtól, de szódával elmegy.

22:23
Romania színeiben játszom éppen a szintin. XD És tényleg: az a gatyó tényleg állat jól néz ki.

22:26
Russia rém halgathatatlan.

22:32
Armenia nagyon tetszik. Bár elég érdekes egy barackmagról énekelni, de amúgy nagyon energikus és dallamos muzsika. És a csaj is jó.

22:35
Germany klipje előzetesen tetszett. Élőben nem hozta azonban az elvárásaimat. Kicsit több színpadi elemet tehettek volna mellé.

22:39
Portugal nem hatott meg másodjára sem. "Olyan mint a zsiráf: szép-szép de otthonra azért nem kéne."

22:43
Israel dala nagyon szépen volt elénekelve most is, bár nekem nem égett bele az agyamba.

22:48
Denmark: Mint már mondtam egy ilyen pop dallal nem lehet nagyon mellé lőni.

22:51
Nah mivan?! A spanyolok megint jönnek?! Vajon mi volt a zavarás?
Hát akárhányszor akarják is előadni, ettől még nem fog jobban tetszeni.

22:55
És ennyi produkciónk volt erre az évre. Igaz magyar induló nincs, de azért én drukkolok a győztes kihirdetéséig a kedvenceknek.

22:56
És akkor a best: Azerbaijan, Belgium, Georgia, Turkey, Albania, Ukraine, Armenia, Germany

A sorrendem:
1. Belgium
2. Azerbaijan
3. Albania

4. Turkey
5. Armenia
6. Ukraine
7. Georgia
8. Germany

23:16
Ez az együtt táncolás össznépileg milyen tök állatul néz ki...hát ez nagyon király.

0:02
Még mindig pontoznak az országok...ez a legunalmasabb rész.

0:12
Nah nyert Németország. Alexander meg jól lekapta a Lenát a színpadon. XD Aranyos volt.

0:15
Elhangzik mégegyszer a nyertes dal. Remélem mindenki elégedett. Én nem vagyok, sztem ennél jobb produkciók is voltak ma. De legalább a közelben lesz a következő. (El kéne menni...)
Jó éjszakát mindenkinek!

2010. május 27., csütörtök

Eurovíziós Dalverseny 2010. (2. elődöntő) - Live Blog

Mindjárt kezdődik a második felvonás! Ezúttal is DunaTV előtt készülök az első benyomások megosztására mint az első elődöntőnél.

21:02
Nah itt van már a 3 műsvezünk, örül a tömeg, eddig jó.

21:05
Litvánia kezd egy beatbox (így hívják?) alapú igen érdekes produkcióval. Nem rossz, színpadra való, csak megaslágernek nem tudom elképzelni.
Jajj cillogó rövidgatyó??? Aztaa. Hát erre most így hirtelen nem reagálnék...

21:09
Örményországból egy kebel hirtelen az arcunkban...jó kezdés. Jó nő és még kisugárzása is van.
Ajajj először becsaptak a lanyha kezdéssel aztán hoppá! Micsoda show! Színes forgatag: díszlet, tüzijáték, táncosok, fülbemászó dallam. Ez határozottan jó volt! (Az örmények tudnak, ez az elmúlt évekből is kiderült.)

21:14
Izrael énekese teletüdőből énekel. Nagyon szép a hangja, az előadásmódja is igazán átütő, de vhogy ez a dal nekem elég felejthető. Ez egy dalverseny. Bármennyire is cuki a drága, ezt kell értékelnem.

21:17
Dánia megint egy slágergyanús dallal jelentkezik. Szerintem sok hozzáfűznivaló nincs, sima pop-dal ami be tud égni az agyba. Mostanában ilyeneket tömegbe gyártanak, és be is jönnek. Nem vállaltak nagy kockázatot vele.

21:21
Jajj micsoda "Lost Charlie" jött Svájcból! Volt tüzijáték meg tombolás itt is, de nekem ez egy kicsit kevés.

21:26
Nahát egy aranyos tiarás lányka lép a színpadra Svédországból. Jó dal szerintem, nagyon hallgatható. Csakhát ez sem olyan átütő, hogy azt mondjam rá: Igen ő biztos az első helyekért fog küzdeni!

21:30
Azerbajdzsán ért a szép és eyecandy énekesnők kiválasztásához. Most is kaptunk egyet, és sajnos én ilyen olcsü vok, hogy ez bejön. Nem olyan nagy szám ez se, de mégis ez addiktív. (Megjegyzem vmi embertelen hiperaktív a csaj, a sok pattogása és futkosása miatt voltak levegőtlen hangok.)

21:34
Ukrajna megvett a csaj hangjával. Ez igen! Sőt a dal is tetszik, csakhát tehettek volna hozzá vmi vizuális stimulátort (nah nem annyit mint tavaly, az azért már ízléstelen volt). Így sajnos nem fogják értékelni a népek...bár ki tudja?

21:37
Hollandia pótolja az előző produkcióból kimaradtakat, van itt minden. Túldíszített háttér, idióta kosztümök, Dáridó feeling az őseim fiatalkorából származó dallammal. Szerintem soha nem fogom megérteni, hogy az ilyesmit miért küldik ki.

21:43
Románia jön. Ez az élőben szintizés elég fura látvány és visszavesz a dinamikából. Hát nekem ez gagyi, bocsi szomszédok.

21:48
Szlovénia is mulatózik, ajjaj. Éééértem már mi folyik itt: a Folk találkozik a Rock-al. Hát nem rossz a koncepció, de ettől sajnos nem tetszik jobban a dal.

21:51
Írország kiküdött egy jól bevált darabot (márhogy ő már nyert egyszer, csak azért mondom): lássuk!
Tetszik az ír zenei alap, nagyon megfűszerezi. "Ez a brunnyogás überfrankó!",de nem tud meghatni. Szerintem ez 10 évvel ezelőtt bejött a népeknek, de most a győzelemhez kevés.

21:54
Bulgária vs látvány. Egyiptomi feelingű ezüst lányok ugrálnak totál leolajozott mellkasú pasik közt, és van egy Elvis középen. Mindezt disco zenére. WTF?
Ez szar. Én kérek elnézést.

21:59
Hát lehet velem van a baj, de nekem így színpadon Ciprus is lanyha. De ez pl. pár meghallgatással tuti kedvencé válhat, mert a dal maga jó.

22:05
Horvátország: Na de kemények vagyunk. Alulöltözött hölgy trió nyáladzik, végül felugrik mögéjük egy szív...micsoda kreativitás! De a dal tömeg volt, így most nem tudom eldönteni jó-e vagy sem. Semleges.

22:09
Grúzia egész jó. Nekem ez tetszett. A koerográfia is jó volt. Korrekt.
Azonban meg kell jegyeznem, hogy elég langyis a sok kigombolt inges háttértáncos, ezt sem tom miért erőltetik.

22:13
Törökország és a rock! Szerintem ez nem rossz. (Lehet csak a műfaj rajongója szól belőlem.) Ez legalább zúzott, meg tetszik a dal is. Lehet kövezni.

22:17
Micsoda??? Ennyi volt? Nah akkor az érdekeltek: Örményország, Azerbajdzsán, Ukrajna, Grúzia, Törökország (ez utolsó kiemelve minden módon, szivárvány háttérvillogással).

22:25
Jajj micsoda gyöngyszemek voltak ebben a visszatekintésben! Mosolyogtam többször is!

22:32
Most van vége a szavazásnak. Hurrá, mert már álmos vagyok.
És kapunk még egy remek kisfilmet is ajándékba. Ismét kissé zseniális, de nagyon ötletes. Különösen a szinpadra érkezés.
Jajj ez a végére nagyon kellett, mert ez bizony embertelen király produkció volt. Grat!

22:47
Bontják a borítékokat:
Grúzia: jessz!
Ukrajna: örülök h továbbjutott, lehet mégis értékeli rajtam kívül egy csomó ember? Hmm
Törökország: EAZZZ EMBEREK!!! Szívemből szóltatok!
Izrael: Volt tüdeje kétségtelen, de nekem annyira nem jött be.
Írország??! Pedig milyen semmilyen volt...
Ciprus: A dal jó volt, az előadás okés, nem átütő, de örülök a bejutásnak.
Azerbajdzsán: Jeeeeeeeeee, ez is megvan.
Romania: Nahát újra színpadra lépek?
Örményország benn!!! Jessz. Akkor minden jelöltem benn van.
Dánia is lesz a döntőben. Mondtam: nem kockáztattak vele. Ez borítékolható volt.

22:57
Hát akkor vége a dalnak mára. Szombaton DunaTV-n 21:00-kor jön a döntő. Nézzétek meg, olvassátok a blogomat...nah azért az utóbbi túlzás.
Szevasztok!

2010. május 25., kedd

Eurovíziós Dalverseny 2010. (1. elődöntő) - Live Blog

21:00
El is kezdtük a dolgot egy klassz buborékos intróval, ilyet még sokat fogunk látni (nem rossz). És megkaptuk a műsvezeket (nem ismerem őket most se). Sőt a DunaTV megosztotta egy nem-túldizájnolt képernyőn, h Mo. nem vesz részt, ezért NE SZAVAZZ EMBER!

21:05
Elkezdődött a szavazás (ami nekünk tök mind1). És jön az első dal. Moldova hipp-hopp elszaladt, olyan tömeg a cucc, mellé egy SP klón (immáron hidrogénezett) és egy punk plázacica... mondtam tömeg.

Hű de gyorsan darálják a számokat... Közben megosztanám, hogy nem értem a közönség feletti virtuális képernyő illúzió dolgot...a valóságban ezt hol látja a közönség???
Ja meg a címkiírás sztem elég zavaróra sikerült. (merthogy nem szavazunk és egy tök üres lila rublika felugrik a semmiért...)

21:16
Lehet velem van a baj, vagy a blogolást miatt nem figyelek de lement a Russia meg az Estonia és eddig 0 az érdeklődésem.
De jajj Slovakia meghozta az erdei népeket. Cuki a csaj kétségtelen, de vhogy olyan erőtlen produkció volt...talán az izgalom. (Azért stúdiófelvételen durván át tudnak ejteni, úgyh lehet csak az előadás olyan amilyen. Ez a későbbiekre is vonatkozik.)

21:22
Finland van, de nem nagyon értem. 2 tangóharmónikás szőke Márió (vagy ki) helyét akarja átvenni?? Ez tényleg bejon az Eurovízión? (Közben nézem a színpadot. Nem rossz, bár sztem az elmúlt években nagyobb glamour-ral voltak felállítva.)

21:25
Latvia jön. (Bocsi hogy nem fordítom az országot, de a gyorsítás érdekében ollózok. Akinek baj, az nyomja be sztaki-ba.) Kicsit fura itt is a tangóharmónika, de egyébként nem rossz a dal.
Fúú azért vannak nagyon rosszul elkapott hangok, nemtom ez hamis-e vagy csak ilyen... meg van egy mimikája a csajnak. XD
Erre még azt mondom egész elment. Nade bízom benne, hogy lesz itt még csempelekapás.

21:30
Serbia színeiben egy elég kétes alak enyeleg 2 vokálos csajjal. Igazából ő egy fiú vagy lány? kategória... De látom most nagyon igyekeztek a jelentkezők esküvői lagzi nótákat összehozni. Hát ez rémisztő ha engem kérdeztek. Nem is értem h az RNR MEDIA hogy nem karolta fel egy Tesco film főszerepe idejére.

21:34
Bosnia & Herzegovina Wow! Slágergynúsan indul...áh de rossz helyen van a gitárszóló, de amúgy eddig ez a legjobb. Nah ennek kivi vok a stúdiósára.

21:38
Nahát Poland micsoda felütés a szám elején! Az almák is tetszettek nah. Az ilyenek bejönnek, csak utána nagyon belanyhult.
Nem tudom mások hogy vannak vele, de nem csak a színpad "olcsóbb" most, de a fellépők sem szórják a különleges effekteket...

21:42
Belgium meglepett. Ez egy totál élvezhető lószarmentes produkció egy cute boy által. Ez kell a népnek? Nekem igen. Látom már ez nálam küszködni fog az agyonhallgatással...

21:47
Malta-nál olyan az elején mintha a csaj füstölne LoL! Az a baj az ilyen számokkal, hogy szép-szép, de olyan felejthető. Nade szárnyunk is van HOHÓ! Ha pontoznám ez legalább 3 pluszot jelentene...ilyen ez az elfogultság.

21:51
Albania felráz, vigyázat! Nah lehet kövezni, de a dizsó feeling ellenére nekem ez egész bejön. Nem átütően, de pár hallgatás és "fürdőszobában dúdolós" kategória is lehet...

21:55
Greece. Általában tőlük sokat várok, mert a déli népek tudnak zenélni.
De most ezt nem tudom hová tenni. Karizmatikus ez a HU-hogást meg HÉ-zés, de nem tudom elképzelni hogy ezt megszeressem. Hát Folk na. A görögöknek biztos bejön.

De tudom már mi fura. Szar a kamerázás. Az elmúlt években akkora gyönyörű koerográfiával összehangolt dinamikus kameramozgások voltak, hogy vmi elképesztő. Most elég uncsin klasszikus formációkat választottak...

22:00
A Portugal csaj mutatja meg milyen tüdeje van. Nem rossz ez se, de nem értem igazán mit várnak az ilyen bealvós melódiáktól. A győzelem általában vagy az epic számokkal vagy a nagyon fülbemászó slágergyanús számokkal szokott jönni...

22:05
F.Y.R. Macedonia: Jajj de vad a csajok sminkje/ruhája! Bejön! (Hát vmivel meg kell fogni a közönséget.) Nem volt rossz, bár ez se fogott meg elsőre.

22:09
Jajj még egy SP design! Belarus elég lanyhával jött. Azért voltak nekik kincseik eddig...(Koldun) ez nem hinném hogy bevésődne nálam. Wow a pluszpont jár a szárnyakért viszont! (Most ez a divat, tavaly a vetkőzés, tavaly előtt meg a Revüs mini ruha.)

22:13
Iceland hajrá, mert tavaly jót hoztatok! Hát elsőre ez sem annyira. Ez is dizsó.

Jajjj a vihar miatt szarakodik a DunaTV!! Neeeeee!

22:17
Öszefoglaló nem árt, mert eddig nem sok maradt meg a cute boy-on kívül...

22:27
Tehát akkor ami érdekel: Latvia, Bosnia & Herzegovina, Belgium, Albania, F.Y.R. Macedonia. De azért nem volt elég időm "megrágni" őket szóval nem 100%-os az állítás véglegessége.

22:33
Lezárták a szavazást. Bár ez minket nem igazán érdekel most. Mondjuk engem érdekel, mert szeretném ha a Belgiumot még egyszer lenyomnák.

22:35
Az átvezető klippek továbbra is zseniális alkotások. Gyönyörű képek vannak, csak nehezen emészthető az összhatás. Na a sielős képsor a végén nagyon király volt! És hoppá itt vannak a stúdióban! A végére nagyon szépen összehozták a az együtt éneklést, bár a hangra eltörő pohár...a csaj reakciója akkora mű volt.

22:43
Jajj de cukik a kölykök! Na ez a hasonmás dolog sztem tök aranyos volt.
Aztán meg kapjuk a csalók klipjeit. Ugyanis sztem ez akkora parasztság, hogy nekik nem kell elődöntőzniük, mert rendszerint ennek ellenére elég szarokkal jönnek. Alapítóország ide vagy oda a pénzen kívül tehetséget is nyomhatnának a dologba. Nade majd meglátjuk a döntőn őket, klipp alapján nem vonok le következtetéseket mint tavaly a zseniális "Mamo" orosz számnál ahol az élő előadás egy kicsit sem hozta a klipp színvonalát.

22:48
Bontjuk a borítékokat!

22:53
ÉÉÉÉS megvan Belgium! Jajj és Albania-nak is örülök. Igazából ez a 2 volt a kedvenc, szóval nem csalódtam.

Köszi annak aki nézte, és ezt elolvasta. Majd csütörtökön 21:00-kor ugyanitt a 2. elődöntőn!

Eurovíziós Dalverseny 2010




Ma este lesz az első elődöntője az Eurovíziós Dalversenynek Norvégiában. Sajnos ezúttal Magyarország nem vesz részt a fesztiválon, mert csórók vagyunk. Mondjuk Ádok Zoli szerepeltetése után alig merem elképzelni milyen mélységekbe jutottunk volna el, ha indulunk... A közvetítést a DunaTV szállítja majd nekünk 21:00-tól.

A lényeg, hogy ez az esemény jelenti nekem a nyár előtti zenei felfrissülést, szóval már hiányzott nekem mint egy falat kenyér. Úgy tervezem, hogy kipróbálom én is a Live! Blogolást ma este, és az első benyomásokat rögtön ide pötyögöm be.
(A nyelvi- és helyesírási hibákért persze nem vállalom a felelősséget. Nagy lehúzások, vagy érthetetlen felmagasztalások okozta felháborodások előfordulhatnak a cikk olvasása közben. Aki bevállalja, az ne panaszkodjon! :-D )

Tervezek Live-olni a 2. elődöntőről és a döntőről is. Sőt lehet bevállalok egy "Elmúlt 3 év Best Of" válogatás bejegyzést is. Idő és kedvfüggő... Addig is mindenki (aki teheti) tapadjon a képernyőre!

2010. május 22., szombat

TV Hírek

  • A Doktor House (mint már gondolom mindenki észrevette) ismétlésre váltott a TV2-n. Igazából sose értettem a csatorna "bumm bele a közepébe" ismétlési szokásait...most is ezt alkalmazta.
  • Hasonlóképpen járt el a TV2 a Szellemekkel suttogó ügyében is, tehát a szerdánk erősen lehanyatlott sorozat téren.
  • A Csillagközi romboló ezen a héten jön a 2. évad fináléjával az AXN-en. Jövő héttől a 3. évadot láthatjuk szombaton és vasárnap reggel.
  • A Viasat3 remekül darálja az Egy kapcsolat szabályai -t. Hétfőtől péntekig 19:55-től van új rész, majd vasárnap duplán jön az újdonság. Amúgy már a 2. évad megy, jön a 3. is rögtön utána.
Azt hiszem ennyi változás volt jelenleg. (Amúgy érdekel ez a rovat vkit vagy csak magamnak írom? Nem érdekes, úgyis folytatni fogom.)

2010. május 17., hétfő

Supernatural 5x22 - A nagy finálé



Ötödszörre is kaptunk egy "Carry On My Wayward Son" összefoglalót, ami ezúttal nemcsak egy évad eseményeit, hanem az egész sorozat történetét hivatott volt felidézni. Merthogy éppen lezárunk: egy évadot, egy főszálat, egy koncepciót és felkészülünk a stafétabot átadására is. Azt hiszem mindenképp fordulópont ez a sorozatban.

Az évad tulajdonképpen elég hullámzó volt. Nem fogok vetíteni, én nem élveztem sem a túlzottan merész vallási kontárkodásokat, sem a főszereplőink érzelmi meggyalázását, sem pedig a történet elkorcsosulását. Az alapvető problémáimat a sztori alakulásával kapcsolatban már egyszer kifejtettem egy előző bejegyzésben, ezt itt nem teszem meg újra. Nem mondom azonban, hogy nem voltak jó pillanatok. A humor színvonala valami hihetetlen magasságokat ért el, ami jól is állt a fiúknak, sőt néha kaptunk néhány olyan fordulatot is, ami miatt elismerően bólogattam. A gond itt az volt, hogy túl nagy fába vágták a készítők a fejszéjüket. Szerintem egy egész világot (sőt mennyet és poklot) érintő apokalipszis nem feltétlenül kétszereplős játszma. Minél jobban szűkítették a cast-ot (a szereplők folyamatos kiegyelésével) és irányították a figyelmet a fiúkra annál erőltetettebbnek hatott számomra a folyamatos picsogás, nyáladzás, sírás-rívás amit levágtak. Nekem nincs bajom a melegekkel, de igencsak megcsappant a sorozat "férfiassága" a 3. évad óta (pedig ott is voltak már díjnyertes beszélgetések). Mostanra ott tartottunk, hogy egész részeken át nem volt harc (vagy legalábbis nagyon rövid és fantáziátlan), inkább csak nagy szavak meg ígérgetések. Nem voltak heti szörnyek, csak egy hömpölygő depresszióáradat. Ha egybeszerkesztenék az egész évadot, nem biztos hogy meg tudnám mondani hol kezdődik egy új epizód...

Na és akkor térjünk rá a fináléra. Innentől SPOILER! Jobb volt mint az előző, hiszen itt volt feloldás. Lezártuk az apokalipszist (VÉGRE!) és remélhetőleg a fiúk előre elrendelt sorsukat is beteljesítették annyira, hogy ne kanyarodjunk ide vissza a következő évadban.
Mint eddig kiderült a végső harcnak mindenképp le KELL zajlania. Én ezt elsőre is megértettem volna, de legalább 5-6 rész szólt az évadban arról, hogy a fiúk felfogják ennek elkerülhetetlenségét. (Nem akartam fikázni ennyire, de azért lássuk be, hogy ami sok az sok.) A poén az egészben az, hogy maguknak mondanak ellent. Már számtalanszor a szájunkba rágták, hogy ha megszáll egy arkangyal, akkor a lélek bezúzódik és magatehetetlen zöldséggé válik az ember. Ehelyett Winyó apci (bocsi, de ezt nem hagyhattam ki) fiatalon vígan átvészelt egy megszállást, most meg arra játszanak hogy Sam nemcsak hogy túléli, de még felül is emelkedik. Érdekes... Node lépjünk át ezen, mert az adunk már meg is van a GYŰRŰK!


Most olcsó Gyűrűk Urás poénok kavarognak a fejemben, de nem fogom elsütni rátok tekintettel.

Összegezve annyi a feladat, hogy Lucifert a gyűrűk segítségével be kell vetni a Végzet hegyének lángjai közé (jajj bocsi tényleg nem tudtam megállni), tehát a ketrecébe a pokolba. Ezt persze csak Sam-be bezárva és általa elnyomva lehet megtenni. Első próbálkozásra nem sikerült, ennek azért örültem. Valljuk be, már eddig is érdekesen lavíroztak a fiúk emberként a náluk 5000x erősebb teremtmények között, kicsit gáz lett volna ha minden megy mint a karikacsapás.
Még egy dolgot azért kiemelnék, hogy mennyit fejlődtek a vadászok. Régen még apuka macskakaparásából bogarászták ki a megölési módokat, meg a varázsigéket, most meg Dean tök keményen kinyújtja a kezét és a Bűbájos boszorkákat megszégyenítően nyomja ki a mágiát. De már eddig is halál nyugodtan rajzolgatták a mennyei jeleket, legalább mutathatták volna a folyamatot amikor utánanéznek vagy vmi...

A kulcs - az ismét arcunkba tolt - Impala volt, vagyis a fiúk összetartozásának, eddigi életének a szimbóluma.


Tessék én is arcotokba tolom:
Hát ez egy Chevrolet Impala nem érted??! Akkora menő, hogy még Lucifernek is irrealisztikus photoshop effekttel csillan fel a szeme, ha meglátja:


Viccet félretéve az effekten tényleg felröhögtem, de értem hogy végülis a testvéri szeretet erejével sikerült legyőzni az ördögöt, bármennyire is nyálasan hangzik ez. Általában mindig ilyen érzelmileg túlfűtött végmegoldásokat találnak ki, úgyhogy nem lepődtem meg.
Mintahogy azon sem, hogy nem fordították szembe Dean-t és Sam-et a végső harcban, hanem áthárították Mihály szerepét az új tesóra.



Különben is sajnáltam, hogy egy bazinagy beharangozás után lelőtték a srácot 1 rész alatt. Legalább lett valami értelme. Sőt merem remélni, hogy visszatér, mert lenne benne még potenciál.
Maga a csata elég satnya volt, legalább vmi angyalharcba belekezdhettek volna... aztán meg begördült Dean a menő kocsijával és hangos zenével a temetőbe tök esélytelenül...aztán kezdetét vette a harc ... ööö ... akarom mondani a picsogás. Szokás szerint kihalt a fél társaság: Cas felrobbant, Bobbynak kitört a nyaka, Dean-t összeverték, Sam meg...szóval meg volt szállva és bele is ugrott a gödörbe magával rántva a kisöccsét is. Nade most nem volt elég ennyi, mert le kellett zárnunk, szóval jött a keserédes Happy End: Cas-t visszahozta Isten és immáron felturbózva 2.0-ás verzióra meggyógyította Dean-t is, Bobby-t is.

Végül pedig a hős megkapta a nőt is:


Mondjuk elég érdekes, hogy Dean együtt volt 10 éve 2 hetet a csajjal, aztán 2 éve bekopogtatott hogy szeva megjöttem édes. Igaz a nőnek már mástól van gyereke, és hát elég jól is néz ki ergó nem értem miért nincs pasija de most ezen nem akarok megakadni. Addig rendben van, hogy nem hajtja el, de azért pár nap alatt oda eljutni hogy "Élhetnél velünk ezentúl" mégiscsak durva, különösen hogy tudja mekkora veszélyben lenne mellette és - mint már előtte 8 évvel megmutatta - nem a nők felé tanúsított hűségéről híres a fickó. Ezt méginkább hangsúlyozva le is lép, hogy most (2 év múlva) betoppanjon egy olyan kijelentéssel, hogy ő vele szeretné leélni az életét. Hát ezt most így hogy?! Ilyenkor van az, hogy nem értem miért nem lehetett volna az amúgy is nagyon lassú és önmagát ismétlő évadban időt szánni arra, hogy valami értékelhető lépésütemmel összehozzák a romantikus szálat. Nem, itt ez csak így hipp-hopp lett. Én is így szeretnék pasit jelzem, szóval nyugodtan fel lehet kerekedni, hogy vmi hasonlóan romantikus szöveggel bekopogtassatok az ajtómon.
Záróképben tehát Dean-nek kb. 10 perc alatt lett otthona meg családja, kiderült, hogy a próféta nem is az valójában hanem Isten(???) és hohó legyen már egy cliff is villódzó lámpafényben megjelent Sam. Lehet persze itt találgatni, de szerintem úgyis vmi belemagyarázással megoldják a dolgot a következő évadban. Addig is emiatt tuti nem fogok forgolódni álmomban.


Nézzétek azt az elégedett képet! "Na ebben az évezredben is jót Barbie-ztam, mostmár visszatérhetek a melóhoz." Hát ha tényleg ő Isten, akkor elég öncélú szemétség volt a részéről azért megteremteni csóró testvéreket, meg a családjukat, hogy módszeresen megtörje őket lelkileg és egy csomó embert kinyírasson...

Őszintén szólva nem tudom ezután mi lesz. Ha folytatjuk ezt a vonalat (azt nem szeretném) és Sam Luciferként tört ki a ketrecből, akkor ennek az évadnak semmi értelme nem volt. Ezt nem tartom valószínűleg, hiszen azt nyilatkozták, hogy ez a lezárás. Ha viszont visszatérünk a hetiszörnyhöz, akkor meg elég vicces hogy tegnap Isten-Lucifer-démonok mostmeg egy szellem és egy Wendigo. De az is lehet, hogy olyan Buffy-sra veszik a figurát, és új szereplőkkel vmi nagy démon/évad szerkezetre építenek...nem tudom. Mondtam: fordulópont.
Sajnos nem érzek azonban teljességet, megtervezettséget most sem. Az antikrisztus kisgyerek szál lógva maradt a levegőben, sok értelmi gáncs feloldatlan és érzelmileg mindenki ki van égve. Vajon ezekre is lesz megoldás? Szeptemberben kiderül.

2010. május 10., hétfő

TV Hírek

Hát az 1 hónapos elmaradást nem hozom be TV műsor téren (aki lemaradt annak úgyis mind1 már). Nade lássunk egy gyors körképet, hogy mi van a TV-ben jelenleg.

  • A TV2 köszöni szépen, egy időre visszatette a polcra a Született feleségeket. Helyette jön a Mercy angyalai (Mercy) c. sorozat.
  • Már a 7. évadot nyomja a Viasat3 a Két pasi - meg egy kicsi-ből. Viszont így a végére lett egy kis kavarás, mert eddig minden hétköznap 20:00-kor adtak egy - egy epizódot, most meg dupla van 2 napig aztán meg 1 és szünet. Tehát Szerdán (7x16 után) leváltja az Egy kapcsolat szabályai (Rules of Engagement).
    Hmmm...ha nincs meg egy évad vége, akkor miért adják napiba??? Nem értem....
  • Május 23-án ér véget a Csillagközi romboló 2. évadjának ismétlése az AXN-en.
  • Továbbá még mindig az AXN-en megy a True Blood - Inni és élni hagyni 1. évad. Kritikát tervezek írni róla, de majd meglátjuk...
Nincs kedvem mondatba sajtolni a következőket:
  • Hétfő: FlashForward - A jövő emlékei 1. évad (AXN)
  • Vasárnap: Álomgyári feleség 2. évad (TV2) A tegnapival kezdődően a részek már újak! (Éppen ideje volt folytatni a tavaly nyáron félbehagyott szériát...)
  • Szerda: Szellemekkel suttogó 4. évad (TV2)
  • Szombat: A láthatatlan ember 1. évad ismétlése (TV2)
  • Kedd: A médium 5. évad (TV2)
  • Kedd: A Grace klinika 5. évad (RTL Klub)
  • Szombat 23:25 : Terminátor - Sarah Connor krónikái 2. évad (Cool TV)
  • Hétfő 22:00 : Lost - Eltűntek 6. évad (AXN)
  • Szerda 21:25 : Doktor House 6. évad (TV2)
  • Szombat - vasárnap: A dadus 2. évad ismétlése (RTL Klub) - Ehhez mindenképp hozzátenném, hogy lehetetlen követni az adásmenetét, vagy legalábbis idegtépő.
  • Szombat 14:50 : Agymenők 2. évad (Cool TV)
  • Szombat 13:25 : A kiválasztott - Az amerikai látnok 3. évad ismétlése (TV2)
A továbbiakban a változásokat igyekszem jelezni. Jó tévézgetést!

2010. május 8., szombat

Zene: Métisse - Nomah's Land



A Dead Like Me-ből lehet ismerős a zene, ami egy eszméletlen jó jelenethez társult a sorozatban. Abszolút semmit nem hallottam eddig erről a nőről, de ez a szám vmi hihetetlen király. Remélem nektek is tetszik.

2010. május 7., péntek

Kritika: Everybody Hates Chris

OFF! Most nem fogok mentegetőzésekkel kezdeni, csak kijelentem: Nem volt gépem, így nem volt alkalmam írni...de így is mindenki megvolt nélkülem. Itthon jelenleg van, még szurkolok egy laptopért amit elvihetek Szegedre is...hát meglátjuk. OFF vége!

Nos jelezték, hogy csak negatív kritikáim voltak. Nem tudom, hogy a hiba az én készülékemben van-e, vagy sikerült kifognom egy lósz.r hullámot...de sajnos nem találtunk egymásra a blog indulása óta egy sorozattal se IDÁIG. Mert ez bizony jó!
Ez nem pilot kritika lesz, mert ledaráltam 3 évadot, és nem emlékszem az első részre. XD (Bocsi!) Megpróbálok spoilermentesen (hmmm sitcomokban spoiler: van ilyen egyáltalán???) írni róla egy szösszenetet.

Egy 2005-ben startoló sorozatról van szó ami szerintem méltánytalanul hanyagolt. Én is csak azért próbáltam be, mert a Szupcsi csatornája vitte (The CW) és sokat láttam a reklámját = beégett az agyamba.
A Mindenki utálja Christ! egy fekete vígjáték. Én speciel nem vagyok oda az afroamerikai filmekért (mert süt róluk a "Le a fehérekkel amiért lesz.rnak minket, mi is tudunk filmet csinálni." mentalitás), de itt semmi ilyenről nincs szó. A kínos helyzetek és a kemény leteremtések nagyrésze olyan, mint amiket mi is elszenvedtünk a családunktól. Néha az apuka és az anyuka még túlságosan is emlékeztetett az én őseimre. Szóval a lényeg, hogy egy nagyon aranyos és könnyed családi komédiáról van szó.

A sztori Chris Rock gyermekkorának története lenne, de igazából szerintem annyi köze van a valósághoz mint Püspökladánynak Jézushoz. Adott a szegény család (apa, anya, Chris, kisöcsi, hugica), egy nagyon tré környék (Brooklyn) és a 80-as évek. Chris egyedüli feketeként jár egy fehér suliba ahol sokat bántják, emellett még a környékükön sem valami nagymenő, sőt otthon is neki kell húzni az igát a testvérei helyett. Joggal a cím: Mindenki utálja Christ! Vagyis nem mindenki, hiszen van egy barátja a suliban (Greg) akit legalább annyira utálnak mint Christ, éppen ezért keresik inkább egymás társaságát. Node itt nem állunk meg, hiszen kapunk még egy csomó fergeteges karaktert.
Az apuka (Julius) két állással és határtalan sóherséggel próbálja fenntartani a családot, miközben az anyuka (Rochelle) gettósznobként tündököl a szomszédok előtt. Plusz megkapjuk a gettóban élők krémjét, akik között van zsebes, dilis csöves, élelmes boltos, pletykafészek fodrászlány, csomagtartóból lopott áruval kereskedő üzletember és szoknyavadász temetkezési-vállalkozó.

Chris Rock maga narrálja a történetet, amitől pörög végig az egész. Mostanában elég sok sorozatban lövik el ezt a mesélős dolgot, de valahogy ennek pont ez adja a báját, és persze a Leslie Nielsen-t is lealázó elmebeteg bevágások. Végül pedig a cseresznye a habra: a zene ami embertelen hangulatot ad.

Összegezve nagyon bejött ez a sorozat. Nem is nagyon tudok (/akarok) negatívumot írni róla. Szerintem egy próbát mindenkinek megér, aki jót akar röhögni. Én ezt kivételesen magyarul ajánlanám, mert szerintem élvezhetőbb az angolnál (Chris Rock beszédstílusa elég idegesítő hosszútávon, viszont a magyar narráció okés), de persze ízlések és fotonok.